Gyereknevelés

Mit gondol sok szülő a gyereknevelés időpontjáról és tartamáról? Hát azt, hogy akkor nevelünk, amikor "lelkére beszélünk" a gyereknek.

“Gyermeket nem csak akkor nevelünk, amikor gondoljuk.”

Ezen azt értik, hogy a gyerek csinált valamit, ami nem tetszik a szülőnek, aki ezért maga mellé ülteti a kölyköt, hozzá teszi, hogy meg kell beszélnünk valamit, majd szépen elmagyarázza neki, hogy mi volt ebben a helytelen és hogyan kellett volna.

Ez aztán a végletekig "leegyszerűsített" pedagógia!

Nem direkt nevelés

Nevezzük ezt verbális, szóbeli pedagógiának. Akkor milyen más pedagógia létezhet emellett? Szemben ezzel a nem direkt nevelési célú viselkedés található.

Ha csak annyi időt töltenénk a gyerekkel, amennyit "lelkére beszélünk", akkor az már eleve kevés, és alig tekinthető jó szülő-gyermek kapcsolatnak, családi együttlétnek. Na jó! Játszunk is a gyerekkel, tanulunk is vele. Most azonban nem arról lesz szó, hogy mi minden mást kell még csinálni, mint nagy komolyan leülni vele és tisztázni, hogy mi jó és mi az ami rossz.

Arról beszélünk, hogy akár játszunk vele, akár tanulunk, akár sportolunk, sőt, amikor nem vele foglalkozunk, hanem csak megfigyelheti, hogy hogyan dolgozunk, miként bánunk a feleségünkkel, milyen hangnemben beszélünk a szüleinkkel, munkatársainkkal, a pedagógussal vagy akárki mással, akkor is nevelünk.

A példamutatásunkkal nevelünk.

Arányait tekintve sokkal több az alkalom arra, hogy gyermekünk megfigyelje viselkedésünket, mint amennyit direktben nevelési célzattal beszélhetünk vele.

A gyermeknevelés ideje

Annyival, de annyival több az alkalom, amikor a puszta viselkedésünkkel nevelünk, hogy jó lenne, ha a szülők ezt nagyon komolyan vennék. Még jobb az lenne, ha nem csak a gyerek előtt, hanem máskor is türelmesen, barátsággal viselkednének más emberekkel. A lényeg azonban az, hogy a nevelés legalább 90%-ban példamutatásból áll, a többi csak desszert.

A gyerek nem csak megfigyeli a szülő viselkedését, hanem jól be is gyakorolja. Amikor babázik, akkor lemásolva azt, amit apától vagy anyától látott, jól leszidja a babát, vagy eljátssza, hogy két "baba", aki anyát és apát jelképezi, veszekednek egymással.

Nincs azon mit csodálkozni, ha szüleik egy évnyi megfigyelése után jókat veszekednek egymással a testvérek. Látják a mintát! "Így kell ezt csinálni" - gondolják.

A szülő pedig, amikor azt tapasztalja, hogy a gyerekek veszekednek, közbelép és elmagyarázza nekik, hogy ez "nem szép dolog". A gyerekek pedig - még ha nem is tudják miért, de - zűrzavarba kerülnek, mert amit Apa mond, az ellentmond azzal, ahogy Apa és Anya viselkednek. A gondos gyereknevelés nem csinál zűrzavart. Amikor már elég nagyok, akkor nincs zűrzavar, hanem pontosan tudják, hogy a szülők más tanítanak nekik, mint ahogyan saját maguk viselkednek. Így veszítheti el a szülő a maradék hitelét is. Ezután elég felesleges dolog a szülőtől, a nevelést ismét valami kioktatással próbálja pótolni.

Nem csak a szülő

A fentiek után joggal mondja most sok szülő, hogy "elnézést, de amíg nem kezdett el iskolába járni, addig a gyerek nem volt veszekedős"!

Igen, a gyerek sok helyről gyűjti a jó vagy rossz példát, így az iskolatársaitól is. Emiatt attól még, hogy kialakul nála valamilyen nem kívánatos viselkedésminta, ez nem jelenti azt, hogy ennek forrása a szülő vagy a család! Ha otthon egy darabig minden rendben volt, s most hirtelen rosszabbodtak a dolgok, akkor ez hasznos információ a szülőnek, mert éppen azt kell csak kiderítenie, hol szerzi be a gyerek az új, "furcsa megoldásait".